"Ott majd meglátjátok őt" Márk evangéliumát olvassuk

A Szent Negyvennap (nagyböjt) minden vasárnapján 12 órától Bibliaóra, Lectio Divina
IMG_0199 (1)
"Ott majd meglátjátok őt"

Találkozásaink alkalmával Szent Márk evangéliumából olvasunk és próbáljuk saját életünk számára gyümölcsözővé tenni. Az alkalmakat a szöveg megismétlődő és intenzív olvasása, a megosztás, ima és csend jellemzi.

IDŐPONT: a Szent Negyvennap (Nagyböjt) vasárnapjain
HELY: Deutschordenskirche, 1010 Wien, Singerstr. 7 IDŐ: 12.00 óra

Semmilyen tudásra nincs szükség, hogy találkozóinkon részt vegyél csak nyitottságra és kíváncsiságra Nyitottság az Igével való találkozásra és kíváncsiság, hogy a többi résztvevő miként szól hozzá.
Bármelyik alkalomra jöhetsz!

Szeretettel várunk!



Mi a Lectio Divina?
Az isteni olvasást (Istentől származó olvasmány) bencés módszernek is szokás nevezni, mivel a bencés rend közvetítésével terjedt el, ám történelmi kialakulása visszanyúlik a rabbi és tanítványai elmélkedéseihez (haga). Már Órigenész theia anag-noszisznak nevezi, és a keresztény lelkiség alapjának tartja. Lényegében három részre tagolódik: olvasás (lectio); elmélkedés (meditatio); ima (oratio). Ehhez kapcsolják negyedikként a cselekvést (actio).

Az első keresztény évszázadokban az imádság laikusok és szerzetesek részére egyaránt javasolt imaformát úgy hívták, hogy lectio divina, mely „isteni olvasást” jelent. Egy-egy szentírási szakasz többszöri meghallgatása által a belső figyelem egyre mélyebb szinten tud működni. A lectio divina segítségével három szinten is lehet imádkozni. A szent szöveg meghallgatását egy, a szavakon történő reflexió követi, ez a meditatio szakasza. Ezt követi az érzelmek bevonása az imába, párbeszéd Istennel, az oratio, majd a legmélyebb szint a contemplatio, amikor az ember elnyugszik Isten jelenlétében. Az adventi „Lectio Divina” alkalmai során közösségben és imádságos módon szeretnénk együtt olvasni Isten Igéjét.