2012
Urunk mennybemenetele és Húsvét 7. vasárnapja
2012.05.15.

A szent apostolok és tanítványok, akik azelőtt remegtek az ő kereszthalála miatt, és kételkedő hittel fogadták a feltámadását, a nyilvánvaló igazság által úgy megerősödtek, hogy amikor az Úr felment az ég fenségébe, nemcsak nem szomorkodtak, hanem még szinte túl is csordult a szívükben az öröm. Erre az örömre kimondhatatlanul nagy okuk volt: mivel a kiválasztottak közösségének szeme láttára maga az emberi természet került az összes mennyei teremtmény méltósága fölé, hogy felemelkedjék az angyali karok fölé, és felhatoljon a főangyaloknál is magasabbra. Semmiféle fölséges lény sem volt, aki emelkedésének határt szabhatott volna, míg el nem foglalta székét örök Atyja mellett, és trónusán maga is fel nem öltötte annak dicsőségét, akinek a természetéhez már hozzákapcsolódott a Fiú személyén keresztül.
Nagy Szent Leó pápa beszédeiből
Urunk mennybemenetelének ünnepén, csütörtökön, szentmise 11.00 órakor

A 12 apostol az ószövetségi nép 12 törzsére utal. Isten új népét Jézus a 12 apostolra alapozta. Ezért kellett Júdás helyét betölteni. Mintegy 120-an vannak jelen, s ez a 12 tízszerese. Isten új népe reménnyel indul, van jövője. Apostolnak olyan férfit választanak, aki tud tanúskodni Jézus feltámadásáról. Az Egyház tehát a húsvétból fog táplálkozni, s a feltámadást és az örök életet fogja hirdetni.
Húsvét 7. vasárnapján szentmise 11.00 órakor
Húsvét 6. vasárnapja
2012.05.07.

Jézus azt a szeretetet adta tovább, amelyet az Atyától hozott, azért annak van boldogító ereje. De csak akkor igazi, ha Isten akaratának megtartásában nyilvánul meg. Krisztus előlegezte a szeretetet, hiszen a hitre és a megigazulásra ő hívott meg. Teremtményét a szolgai sorból felemeli barátai közé és a benne hívőket beavatja Isten gondolataiba. Arról is biztosít, hogy kéréseinket az Atya elé viszi. Az igazi vallásosság indító oka tehát kell, hogy szeretetének viszonzása legyen.
Szentmise 11.00 órakor melyben megemlékezünk a Cserkészek 50 éves fennállásáról, közreműködik a Vox Mirabilis kórus Székesfehérvárról.
Kedves Szülők, Cserkészek, tisztelt Cserkészbarátok, Támogatóink és Vendégeink!
Szeretettel és tisztelettel köszöntünk mindenkit cserkészcsapatunk 50 éves fennállása alkalmából. A Széchenyi István cserkészcsapatot 1962-ben alapította meg Padányi Erzsébet SJC. Büszkék vagyunk arra, hogy immár fél évszázada foglalkozunk eredményesen az ifjúság keresztény szellemben magyarságra nevelésével. A csapat létszáma – a kezdeti 1-2 év után – folyamatosan 80-100 fő között van. A nemzedékek cserélődtek, vannak harmadgenerációs gyermekeink, sőt vezetőink is. Célunk népi értékeink megőrzésén és a természet megszerettetésén keresztül embertársaink segítésére és megbecsülésére nevelés. Vezetőink önkéntesen, minden anyagi ellenszolgáltatás nélkül foglalkoznak a rájuk bízott cserkészekkel. Örömmel mondhatjuk, hogy az elmúlt 50 év alatt nem került sor semmilyen viszályra. E belső erő segítségével mindig sikerült úrrá lenni a külső nehézségeken. Reméljük, hogy továbbra is ebben a szellemben tudunk dolgozni, és bízunk abban, hogy ezzel követendő példakép tudtunk lenni és lehetünk a jövőben mások számára is.
Május 12-én 16:30-kor a Balassi Intézet - Collegium Hungaricumban szeretnénk csapatunk életéből egy rövid magunk készítette film bemutatásával ízelítőt adni. Képkiállítás dokumentálja a fél évszázadot. Kórtanú fog segíteni a múlttal kapcsolatos kérdések megválaszolásában. Ünnepségünket összekötjük Anyák Napjával. A cserkészek köszöntik az édesanyákat
(nagyanyákat) majd megvendégeljük a megjelenteket. Közben nyílik alkalom eszmecserére is.
„Nem elég jóra vágyni: a jót akarni kell!
És nem elég akarni: de tenni, tenni kell!“
Váci Mihály
Ebben a szellemben mindenkit szeretettel vár a 72.sz. Széchenyi István cserkészcsapat vezetősége.
Jó Munkát!
Húsvét 5. vasárnapja
2012.05.03.

Jézus előre jelzi, hogy megdicsőülése után milyen módon kapcsolja magához a benne hívőket. Ő a szőlőtő, vagyis a kegyelem forrása mindenki számára, aki a keresztség által beoltást nyert testébe. Így a hívőkben az ő élete folytatódik. Ezért az Egyházban megmarad az igazi istentisztelet, nem fognak hiányozni a jócselekedetek, és megmarad a szeretet gyakorlása is. Az Atya éppúgy megdicsőül az Egyház életén keresztül, mint ahogy Krisztus működése által megdicsőült. Az egyes tagok számára azonban megmarad a veszély, hogy száraz vesszőkké válnak, tehát nem bízhatjuk el magunkat.
Szentmise 11.00 órakor melyben a magyar hitvalló püspökökről, tiszteletreméltó Mindszenty József bíborosról és Márton Áron püspökről emlékezünk meg.
Húsvét 4. vasárnapja, Bérmálkozás
2012.04.23.

Hogy mit jelent Jézus a számunkra, azt ő hasonlatokkal fejezi ki: ő az igazság, út, élet, kenyér stb. A jó pásztor hasonlattal azt tanítja, hogy ő sajátjának vallja azokat, akik hisznek benne és követik őt. Szereti, védelmezi őket és gondoskodik róluk, a nehézségek között is nyájával marad. ószövetségi nép mellett a pogányok is meghívást kapnak, hogy csatlakozzanak hozzá. A nyáj egységét elsősorban ő biztosítja, hiszen az Atyát képviseli.
Szentmise 11.00 órakor
Ezen a vasárnapon Dr. Cserháti Ferenc püspök úr 3 fiatalnak és 2 felnőttnek szolgáltatja ki a bérmálás szentségét.
Szentmise Bécsújhelyen a Szent József kápolnában 17.00 órakor!
Cím: Günthergasse 14,
2700 Wiener Neustadt
Egyházközségi zarándoklat
2012.04.17.
Egyházközségi zarándoklat
a Tihanyi Bencés Apátságba
Szombaton, 2012. május 5-én

A zarándoklatra busszal megyünk.
Programm:
7.00 indulás Bécsből
11.00 Szentmise a kápolnában,
12.00 idegenvezetés
13.00 ebéd
14.00 - 15.30 szabadidő
15.30 Badacsonyörsre
16.00 Borkostolás
17.30 indulás Bécsbe
Útiköltség 20€ (buszköltség) az ebédet, belépőket mindenki maga fizeti
Az autobusz már megtelt de szívesen vesszük ha magánautóval csatlakoznak hozzánk! Az ebéd és az idegenvezetés miatt mindenképpen jelentkezzenek irodánkban!!!
a Tihanyi Bencés Apátságba
Szombaton, 2012. május 5-én

A zarándoklatra busszal megyünk.
Programm:
7.00 indulás Bécsből
11.00 Szentmise a kápolnában,
12.00 idegenvezetés
13.00 ebéd
14.00 - 15.30 szabadidő
15.30 Badacsonyörsre
16.00 Borkostolás
17.30 indulás Bécsbe
Útiköltség 20€ (buszköltség) az ebédet, belépőket mindenki maga fizeti
Az autobusz már megtelt de szívesen vesszük ha magánautóval csatlakoznak hozzánk! Az ebéd és az idegenvezetés miatt mindenképpen jelentkezzenek irodánkban!!!
Húsvét 3. vasárnapja, Elsőáldozás
2012.04.17.

A tanítványok először csak arról értesültek, hogy a sír üres. Ez önmagában még nem győzte meg őket. A hithez természetfeletti jel és belső kegyelem szükséges. Ezt kapták meg az emmauszi tanítványok. Az első jel a jövendölésekből leszűrt tanítás. Istennek megvolt a terve a Messiás szenvedésével, hiszen az szolgáltatott elégtételt a világ bűneiért. A második jelet akkor adta, amikor egy pillanatra megnyitotta szemüket, hogy felismerjék őt a kenyértörésnél. Ez részben megjelenés volt, részben kegyelmi megvilágosítás. A további össze, függéseket már az apostoloknál keresik.

A hal a keresztény hit legősibb szimbóluma, jele, mely a görög iktüsz (ichthýs), azaz hal szóban egy rövid hitvallást is tartalmaz: I = Jézus, Ch = Krisztus (Christos), Th = Isten (Theoú), Y = Fia (Iós) és S = Megváltó (Soter). Tehát Jézus Krisztus, Isten Fia, Megváltó. Ezt a hitet vallják meg az elsőáldozó gyermekek is, akik idén járulnak először a szentáldozáshoz vasárnap, április 22-én, a 11.00 órakor kezdődő szentmisében
FELTÁMADT KRISZTUS!
2012.04.08.

Amikor az izraeliták csodálatos módon a babiloni fogságból megszabadultak és újra hazamehettek olyannak tűntek mint akik álmodnak, örültek, nevettek, és a körülöttük lévő népek csodálkoztak. Amikor a berlini fal leomlott vagy amikor a vasfüggöny megszűnt akkor teljesen idegen emberek ölelgették egymást, énekeltek, ünnepeltek, nevettek, sírtak. Krisztus feltámadásakor nekünk is így kell ünnepelnünk. A bizánci liturgiában, a Görög-katolikus Egyházban, így énekelnek húsvét éjszakáján: "Föltámadás napja van világosodjunk fel ezen ünnepéllyel és egymást mint testvérek öleljük. A föltámadás által gyűlölőinknek is bocsássunk meg is így énekeljünk: föltámadt Krisztus halottaiból legyőzte halállal a halált és a sírban lévőknek életet ajándékozott." Ezek után megölelik egymást a hívek, béke csókot adnak egymásnak és minduntalan megbizonyosodnak, miközben egész húsvéti időben mondják: Föltámadt Krisztus! Valóban feltámadt!
Boldog Istentől megáldott Húsvéti ünnepeket!
Simon Ferenc
esperes, főlelkész
Húsvétvasárnap
2011. április 8., 11.00
Ünnepi szentmise, ételáldással
Húsvéthétfő
2011. április 9. 11.00
Ünnepi szentmise
Fehérvasárnap
2011. április 15. 11.00
Ünnepi szentmise
Virágvasárnap és Nagyhét
2012.03.27.

Jézus úgy jön, mint a béke királya, nem mint politikai szabadító. (Zak 9, 9.) Ő Dávid Fia, aki az Úr nevében jön, tehát Isten országának kegyelmeit hozza. A tömeg lelkesedésében már benne van az Egyház hódolatának kifejezése is.
11.00 Ünnepi szentmise barkaszenteléssel és körmenettel (kérjük, hozzon mindenki magával barka ágakat)
Nagycsütörtök
2011. április 5.

Kérünk mindenkit, ünnepelje a szentmisét az utolsó vacsora emlékezetére a helyi osztrák plébániájával!
Nagypéntek
2011. április 6., 19.00

Nagypénteki szertartás
Nagyszombat
2011. április 7., 22.00

Húsvéti vigília, Urunk Feltámadásának ünnepe
Szent István király bécsi ünnepe
2012.03.22.

Életpályája
Várszegi Imre 1946. január 26-án született Sopronban, szülei egyedüli gyermekeként. Édesanyja a soproni polgári családból származó Horváth Rozália, édesapja pedig a szlovák-sváb nagyesztergári altiszti családból származó Várszegi (1935-ös névmagyarosítása előtt: Vobrák) Ferenc.
Középiskolai tanulmányait a soproni Állami Berzsenyi Dániel Gimnáziumban végezte. Érettségi után 1964-ben belépett a Pannonhalmán a Szent Benedek Rendbe. Itt vette fel az Asztrik szerzetesi nevet, és itt tanult teológiát a Főapátság Szent Gellért Hittudományi Főiskoláján. Közben, 1968-ban besorozták katonának. Kétéves katonai szolgálatát Baján, Budapesten és Sormáson teljesítette. Leszerelés után egy évvel fejezte be teológiai tanulmányait. Pannonhalmán szentelték 1970 február 8-án diakonussá, 1971. augusztus 29-én pedig pappá.
1971 és 1976 között Budapesten az ELTE BTK-n történelem-német szakán tanult, majd egyetemi tanulmányai befejeztével középiskolai tanári diplomát szerzett. Utolsó éves egyetemistaként 1975/76-ban gyakorló tanárként működött a győri Czuczor Gergely Bencés Gimnáziumban.
1976-tól a rend pannonhalmi gimnáziumában tanított egészen 1988-ig. Ezzel egyidejűleg rendi főiskolán is oktatott (tantárgyai: Szent Benedek Regulájának magyarázata, Bencés rendtörténet, a Pannonhalmi Szent Benedek Rend Statutumai).
1978 és 1986 között a novíciusok magisztere és rendi fiatalok tanulmányi felelőse (prefektusa) volt, majd 1985-től a pannonhalmi főmonostor perjele.
1985-ben történelemből doktori címet szerzett az ELTE-n, majd ugyanitt 1997-ben megszerezte a PhD fokozatot is. Disszertációjának címe: Kelemen Krizosztom pannonhalmi főapát (1929-1950).
II. János Pál pápa 1988. december 23-án culusi címzetes püspökké és esztergomi segédpüspökké nevezte ki. Püspöki jelmondata: Fortitudo mea Deus – azaz: Erősségem az Isten. 1989. február 11-én szentelték püspökké Esztergomban Dékány Vilmossal, Mayer Mihállyal, Takács Nándorral és Ács Istvánnal együtt.
1989 márciusától 1990 júliusáig át a Budapesti Központi Papnevelő Intézet rektora, valamint az Esztergomi Főegyházmegye püspöki helynöke volt. A Központi Szeminárium rektoraként elindítja a szeminárium átfogó renoválását.
1990 júniusától 1993 márciusáig a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkárának tisztét töltötte be.
1991. január 5-én pannonhalmi főapáttá választották, székét 1991. augusztus 6-án foglalta el. Főapáti tisztségében 2000-ben és 2009-ben titkos szavazással ismételten megerősítették.
Egyéb tisztségei
a METEM (Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközösség) alapító tagja és társszerkesztője (1988),
Historia Ecclesiastica Hungarica Alapítvány kuratóriumának elnöke (1995-)
a Leuveni Katolikus Egyetem díszdoktora (1989)
a Máltai Lovagrend káplánja (1990-)
a Magyarországi Keresztény-Zsidó Tanács elnöke (1999-2010)
a Bajor Bencés Akadémia Történeti Szekciójának rendkívüli tagja (1998-)
a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola pannonhalmi Szent Gellért Szakkollégiumának rendtörténet tanára (2001-
a Férfi Szerzetes-elöljárók Konferenciájának elnöke (2006-2012)
a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia médiaügyekkel megbízott püspöke (1991-2000)
a MKPK Kultúra és Tudomány Bizottságának (korábban Egyháztörténeti Bizottság) elnöke (2007-)
a MKPK Megszentelt Élet Bizottságának elnöke (2006-)
a MKPK Oktatásügyi Bizottságának tagja
Bolyai Műhely Alapítvány Programbizottságának elnöke (2001-2006
a Lénárd Ödön Közhasznú Alapítvány Kuratóriumának elnöke (2006-2010)
Asztrik Várszegi OSB (* 26. Januar 1946 in Sopron, Ungarn) ist Erzabt der ungarischen benediktinischen Territorialabtei Pannonhalma.
Imre Asztrik Várszegi trat der Ordensgemeinschaft der Benediktiner bei und legte am 15. August 1965 ewige Profess ab. Nach seiner theologischen Ausbildung empfing er am 29. Januar 1971 die Priesterweihe. Von 1971 bis 1976 studierte er an der Loránd-Eötvös-Universität Geschichte und Germanistik für das Lehramt und war bis 1988 als Lehrer tätig. 1985 wurde er in Geschichte promoviert, 1997 in Philosophie.
Papst Johannes Paul II. ernannte ihn 1988 zum Titularbischof von Culusi und bestellte ihn zum Weihbischof im Erzbistum Esztergom-Budapest. Die Bischofsweihe am 11. Februar 1989 spendete ihm der Erzbischof von Esztergom László Kardinal Paskai OFM; Mitkonsekratoren waren László Dankó, Bischof von Kalocsa, und István Seregély, Erzbischof von Eger. Sein Wahlspruch ist Deus, fortitudo mea („Gott, meine Stärke“).
Von 1989 bis 1991 war er Sekretär der ungarischen Bischofskonferenz sowie Rektor des Központi Papnevelő Intézet. 1991 wurde er zum Erzabt der Benediktinerabtei Pannonhalma gewählt; 2009 erneut mit einer Amtszeit von neun Jahren. Er hat die Benediktinerabtei Pannonhalma (Martinsberg) zu einem bedeutenden internationalen Begegnungszentrum entwickelt.
Seit 2001 ist er zudem Delegat des Abtprimas für die Slawische Benediktinerkongregation. 2006 wurde er von der ungarischen Bischofskonferenz mit der Leitung der „Ödön Lenard-Stiftung“ beauftragt, die die Erforschung von Kirche und Kommunismus in kommunistischer Zeit zur Aufgabe hat.
A szent negyven nap (nagyböjt) 5. vasárnapja
2012.03.22.

A héber nyelv a megdicsőülésre a „kabod“ szót használja. Szószerint lefordítva a „kabod“ szó annyit jelent mint fontos, súlyos. Az óra, a vita, a konfrontáció, a kereszt, mindaz ami most következik fontos. A passió, a szenvedés, ártatlan elítélése, melyet Jézus szeme előtt lát, súlyosan meg fogja mutatni, hogy ki valójában Isten és kinek az oldalán áll.
Szentmise 11.00 órakor
Szentmise Bécsújhelyen a Szent József kápolnában 17.00 órakor!
Cím: Günthergasse 14,
2700 Wiener Neustadt
A szavazatokat megszámláltuk...
2012.03.21.

A Képviselőtestület megalakuló ülését 2012. április 16-án, hétfőn, 19 órakor a Szent István Otthonban (Döblergasse 2/30b) tartjuk. Itt az esetleges további küldöttekről tanácskozunk ill. megválasszuk a helyettes elnököt és megbeszéljük az ideiglenes munkatervet.
Képviselőink:
Paksánszki Szilveszter
Kovács Levente
Dobos Alpár
Tiboldi Ákos
Kaszás István
Gál Katalin
Márkus István
Tartalékos képviselőink:
Kakas Anna
Tavaszi Anna
Sallay Miklós
Stipsicz Károly
Hegedűs Gizella
A Bécsi Magyar Katolikus Egyházközség választott.
KÖSZÖNJÜK!
Önök az urnához járultak.
KÖSZÖNJÜK!
A következő 5 évben mint Képviselő meghatározóan hozzájárulsz a Magyar Egyházközség életéhez.
KÖSZÖNJÜK!
Elkötelezetten dolgozol az Egyházközségben és tartalékos Képviselőként rendelkezésre állsz.
KÖSZÖNJÜK!
A szent negyven nap (nagyböjt) 4. vasárnapja
2012.03.16.

Jézus magyarázza eljövetelének célját. A kiindulás az Atyának a világ iránt való szeretete. A bűn ellenére sem vonta vissza jóindulatát, hanem elküldte Fiát, s lehetőséget adott neki, hogy áldozatával jóvátegye a világ bűneit. Mi a hitben azonosulunk a meghalt és feltámadt Krisztussal és részesei leszünk istenfiúságának. Aki viszont nem hisz, az kizárja magát a világosságból és az isteni életből. Isten irgalma annak ellenére is érvényesül, hogy az emberek jobban szeretik a sötétséget, mint a világosságot. A világosság tükrözése is keresztény feladat.
Szentmise 11.00 órakor melyben magyar nemzetünkért különösen is imádkozunk
A szent negyven nap (nagyböjt) 3. vasárnapja
2012.03.09.

Szentmise 11.00 órakor

KOSZORÚZÁS
2012. március 14-én, szerdán, 16.30 órakor
Bessenyei György testőríró szobránál
(Bécs VII., Weghuber Park,
a Lerchenfelderstraße-ról nyíló bejáratnál)
MEGHÍVÓ
Az 1848/49-es szabadságharc
164. évfordulójának közös ünnepségét
rendezi:
MAGYARORSZÁG NAGYKÖVETSÉGE, Bécs
BALASSI INTÉZET – COLLEGIUM HUNGARICUM, Bécs
AUSZTRIAI MAGYAR EGYESÜLETEK ÉS SZERVEZETEK
KÖZPONTI SZÖVETSÉGE,
Együttműködő egyesületek:
BÉCSI MAGYAR KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG, LISZT FERENC KÓRUS, SZENT ISTVÁN EGYLET, 72. sz. SZÉCHENYI ISTVÁN CSERKÉSZCSAPAT, „EURÓPA”-CLUB, KALÁKA-CLUB, AUSZTRIAI MAGYAR KUTATÓ INTÉZET, AUSZTRIAI MAGYAR EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET, BÉCSI MAGYAR REFORMÁTUS GYÜLEKEZET, BORNEMISZA PÉTER TÁRSASÁG, ERDÉLYI MAGYAROK AUSZTRIAI EGYESÜLETE, SEMMELWEIS ORVOSEGYESÜLET, KMÉM, AMAPED,AUSTRIAI FÜGGETLEN MAGYAR KULTÚREGYESÜLETEK CSÚCSSZERVEZETE, BÉCSI MAGYAR MUNKÁSEGYESÜLET, BÉCSI MAGYAR ISKOLAEGYESÜLET, BÉCSI MAGYAR KULTÚREGYESÜLET (DÉLIBÁB), VAJDASÁGI MAGYAR KULTÚREGYESÜLET
MŰSOR
2012. március 15., csütörtök
18 . 30 Emlékünnepély
Collegium Hungaricum színháztermében
(Bécs II., Hollandstraße 4.)
Koszorúzás a Petőfi szobornál (CH)
Üdvözlés Dr. Méhes Márton,
a Collegium Hungaricum igazgatója
Ünnepi beszéd Kovács István,
történész,író
Közreműködnek Bécsi Magyar Iskola diákjai
„Kemény szél fúj” című műsorral
A műsort összeállította
Mag. Lengyel Ferenc
Stuller Dalma – ének
Torok Levente – zongora
MAGYAR HIMNUSZ
A műsort követően
Filmvetítés: „80 huszár” (1978)
színes magyar film
Pódiumbeszélgetés az alkotókkal
Sára Sándor filmrendező, a DUNA TV volt elnöke
Kovács István történész, író
Tordy Géza színművész, a Nemzet színésze
A szent negyven nap (nagyböjt) 2. vasárnapja
2012.02.27.

Szentmise 11.00 órakor
A szent negyven nap (nagyböjt) 1. vasárnapja
2012.02.20.

Jézust megkísértette a sátán, és angyalok szolgáltak neki.
Márk röviden tudósít Jézus megkísértéséről. A negyvennapos pusztai tartózkodás előkészület a nyilvános működésre. Az evangélista itt a böjtöt nem is említi, hanem csak a kísértést és annak legyőzését. vadállatok között élt és angyalok szolgáltak neki. Egészen megízlelte a földi életet és nehézségeit nem kerülte ki. Csodatevő erejét nem használta fel saját javára, hanem rábízta magát az Atya gondviselésére. Messiási küldetését tehát így fogta fel: ő az Isten országát képviseli.

Szentmise és hamvazkodás 11.00 órakor illetve
Szentmise és hamvazkodás Bécsújhelyen a Szent József kápolnában 17.00 órakor!
Cím: Günthergasse 14,
2700 Wiener Neustadt
Csontváz a miseruhán. Megzavar bennünket ez a kép, mert szívesen elnyomjuk még a vallásunkból is a halál gondolatát. Pedig már egy régi zsidó bölcsesség is tudja: "Isten az embert egy láthatatlan kabáttal ruházta fel, melynek két zsebe van. Az egyikben az igazság van: Por vagy! A másikban: Örökké élsz! Mindent érted teremtettem."
Évközi 7. vasárnap
2012.02.13.

Ennek a csodának leírása bemutatja, hogy Jézus csodatettei nemcsak irgalmas szívének megnyilatkozásai voltak, hanem bizonyítékok is küldetése mellett. Ő lelki javakat hozott és az üdvösség reményét Ezért mondja a közeledő betegnek, hogy bűnei bocsánatot nyernek. A kijelentés, hogy neki hatalma volt a bűnök megbocsátására, az utókornak is szól. Ha bizalommal közeledünk hozzá, ő megigazulttá tesz, és ezzel megadja a végleges gyógyulás, és az üdvösség reményét.
Szentmise 11.00 órakor
15.00 Seniorok és családosok találkozója
A 2012 farsangi bál képei itt láthatóak...
Évközi 6. vasárnap és Betegek kenete
2012.02.06.

Jézus magatartása bizalomkeltő volt, ezért még a kitaszított leprások is mertek közeledni hozzá. Itt együttérzését és jóindulatát külön nyomatékozza azzal, hogy megérinti a beteget, és nem idegenkedik tőle. Ő nem fél, hogy tisztátalanná válik. Arra azonban vigyáz, hogy csodái alapján az emberek ne alakítsanak ki róla valamilyen földies messiási képet. Ezért tiltja, hogy beszéljenek csodáiról. A jótétemény azonban megnyitja az emberek száját.
"Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok és meg vagytok terhelve: én felüdítelek titeket." (Mt 11,28)
Minden év február 11-én emlékezünk meg a betegek világnapjáról.
Ezért a vasárnapi szentmisében 11.00 órakor a betegek szentsége is kiszolgáltatásra kerül.
Ha valaki valamilyen testi-lelki betegségben szenved és szeretné a betegek kenetét felvenni kérjük gyónjon meg és járuljon a szentáldozáshoz.
Évközi 5. vasárnap Gyertyaszentelés és Balázsáldás
2012.01.31.

Az evangélista képet ad Jézus tanítói tevékenységéről. Ott össze van kapcsolva az igehirdetés, a szeretetgyakorlása és az imádság. Csodái azt hirdetik, amit szava is kifejez, hogy Isten irgalommal fordult az
ember felé. A messiási időnek ez az igazi jellemzője. Amellett kimutatja győzelmét a gonoszság hatalma felett is. Csak azt nem engedi, hogy az emberek kisajátítsák őt maguknak, mint földi jótevőt. Ő az egész világnak hozta meg az Isten országáról szóló tanítást.

Vasárnap, február 5.-én hozzunk magunkkal a templomba gyertyát, hogy gyertyás körmenettel ünnepeljük Urunk bemutatásának ünnepét. A szentmise végén pedig Balázs áldásban részesülhet mindenki.

Egy napon rémült anya sietett hozzá, mert fia egy torkán akadt halszálkától fuldokolt. A szent megáldotta a fiút -- egy másik változat szerint eltávolította a szálkát --, és így megmentette a haláltól.
Egy másik alkalommal, amikor a bíró elől visszakísérték cellájába, úgy segített egy asszonyon, hogy visszaadta sertését, amelyet farkas rabolt el. Az asszony hálából ajándékot hozott neki, húst, kenyeret és gyertyát. Balázs nem maradt adós: a gyertya-fölajánlás évenkénti megismétlését különleges áldásával kötötte össze.
A szent csodáiból nem hiányzik annak a magatartásnak a megnyilvánulása sem, amelyet humornak vagy paraszti huncutságnak lehetne nevezni. A helytartó először vízbefojtás általi halálra ítélte. Abba a tóba kellett vetni őt, amelybe korábban keresztény asszonyokat fojtottak, mert beleszórták a helytartó házi isteneit a tóba. A bölcs csodatévő akkor a következőt tette: a partra érve rövid áldást adott a számára halált jelentő tóra, aztán a vízen járva a tó közepéig sétált. Ott megfordult, és barátságosan fölszólította bíráit, hogy saját isteneikbe vetett hitük bizonyságául kövessék őt a vízen járva. Hatvanöt férfi elfogadta a kihívást, és mind a vízbe fulladt.
A hívő nép még ma is szívesen fogadja a szent áldását a Gyertyaszentelő gyertyáinak szelíd fényében.
Istenünk, aki Szent Balázs püspököt oltalmazó segítségül adtad népednek, kérünk, közbenjárására engedd, hogy földi életünkhöz egészséget és békét, örök életünkhöz pedig irgalmat nyerjünk Tőled!
Évközi 4. vasárnap
2012.01.24.

Az evangélista Jézus igehirdetésének újdonságát és hatalmát emeli ki, mert az emberek először ezt vették észre. Ő nem a régi törvényt elemzi és magyarázza, hanem Istenről, az Atyáról beszél, aki egész irgalmával az ember felé fordul. Tanítását Jézus csodákkal is megerősítette, tehát valóban úgy tanított, mint akinek hatalma volt. Hatalma küldetéséből és istenfiúságából eredt, s ezzel küldte Egyházát is a világba.
Szentmise 11.00 órakor
Képek az Ökumenikus Istentiszteletről itt láthatóak...
Szentmise Bécsújhelyen a Szent József kápolnában 17.00 órakor!
(Gyertyaszentelés és Balázs-áldás)
Cím: Günthergasse 14,
2700 Wiener Neustadt
Évközi 3. vasárnap
2012.01.16.

Keresztelő János feladata az volt, hogy a bűnbánat hirdetésével bejelentse a messiási idő kezdetét. Jézus majd abból indul ki, amit János hirdetett Térjetek meg, az Isten országa elérkezett. Jézus maga közvetíti ezt az országot. Jézusban itt van számunkra az Atya teljes üzenete, egész irgalma és minden kegyelme. Egyúttal azt is bemutatja, hogy az embernek hogyan kell Isten akaratát teljesítenie. Ezt a magatartást a megtéréssel és a hittel tesszük magunkévá.
Szentmise 11.00 órakor
Ökumenikus istentisztelet Bécsben
Helyszín: Bécs, 1070 Lindengasse 44/a
Időpont: 2012. január 22. (vasárnap) 16.00 óra
Szeretettel várunk mindenkit!!!
Évközi 2. vasárnap
2012.01.09.

Szentmise 11.00 órakor majd bérmálkozási és elsőáldozási előkészítő.
Délután szeniorok és családosok találkozója az Am Tabor plébánián
ÖKUMENIKUS ISTENTISZTELET
2012.01.02.

Helyszín: Bécs, 1070 Lindengasse 44/a
Időpont: 2012. január 22. (vasárnap) 16.00 óra
Szeretettel hívjuk minden Jézus Krisztusban hívő keresztény testvérünket 2012-ben is a szokásos januári ökumenikus istentiszteletre. Ebben az esztendőben az evangélikus gyülekezet ad otthont ennek az alkalomnak, igehirdető Dr. Káposztássy Béla atya, Szob plébánosa, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora. Az alkalmon énekel a Liszt Ferenc kórus. Az istentiszteletet agapé követi, ehhez süteménnyel való hozzájárulását kérjük és szívesen fogadjuk.
Bemutatjuk az ökumenikus istentisztelet bécsi vendégét
Káposztássy Béla plébániai kormányzót

Káposztássy Béla vagyok, váci egyházmegyés pap, Szob, Letkés, Ipolydamásd plébániai kormányzója, valamint három további faluban egy nős diakónus munkatársammal együtt dolgozva moderátorként segítem a közösségek lelkipásztori ellátását. 2007 óta tanítok az Apor Vilmos Katolikus Főiskola Hitéleti Intézetében, és ezév szeptemberében a megyéspüspököm kinevezett a főiskola megbízott rektorává.
Gyerekkoromat Miskolcon töltöttem, de érettségi után a fővároshoz közelebb húzódtam, és innen a Váci Egyházmegyébe jelentkeztem. Eredetileg művészeti pályára készültem, de egy lelkigyakorlat alkalmával hirtelen úgy éreztem, Isten papi szolgálatra hív. Az ötlet akkoriban elég meredeknek tűnt, ezért a a döntés előtt egy évig még gondolkodtam. Ez idő alatt néhány hónapot egy kórházban beteghordóként dolgoztam. Utána kezdtem meg a tanulmányaimat és a papságra való felkészülést. A teológián belül a liturgia a fő szakterületem. Ebből a budapesti éveket követően Rómában a Liturgikus Intézetben kaptam alapos szakmai megalapozást. Meghatározó tapasztalat volt még számomra a SOTE mentálhigiénés posztgraduális képzése. A főiskolán kezdetben főleg liturgikát, pasztorálpszichológiát, lelkigondozást és más gyakorlati teológiai tágyakat tanítottam. Mióta rektor lettem, kevesebb órám van, viszont jó alkalmam nyílik alkalmazni sok mindent, amit a lélektan területén hosszú évek alatt megtanultam és tanítottam.
A papi szolgálat során az egyéni lelkigondozás, lelkivezetés mindig fontos volt számomra. Az ifjúsági munkában, a személyes lelki kísérés területén, vagy a problémákkal küzdőkkel való foglalkozások alkalmával mindig azt keresem, hogyan lehet az evangéliumi életre való isteni meghívás az egyes ember saját útjává, vagy éppen hogyan kaphatunk másfajta rálátásokat aktuális élethelyzetünkre.
Szabadidőmben krav maga és brazil jiu jitsu edzésekre járok. A krav maga az egyéni önvédelem technikáira tanít, a brazil jitsu a földharc egy sajátos módja. Mindkettőnél fontos az erőnlét, a támadó és védekező technikák megtanulása, illetve az a sok önismereti tanulás, amit azáltal érek el, hogy észlelem: hogyan viselkedem küzdelmi helyzetekben. Szó mi szó, az edzőtársak illetve a kollégáim eleinte mindig csodálkoznak azon, hogy papként ilyesmit csinálok. A mozgás mellett érdekelnek a porcelánok, a régiségek minden formában, és általában a képzőművészet, valamint nagyon szeretem a könyveket.
Remélem a januári alkalommal - mégha röviden is, de - lesz alkalmam megismerkedni Önökkel! Addig is áldott adventi készülődést, és örömteli ünnepet kívánok Mindnyájuknak!
Dr. Káposztássy Béla
In memoriam P. András Imre SJ
2012.01.02.

A Gondviselő Isten, az élet és a halál Ura, 2011. december 24-én este, Bécsben magához szólította rendtestvérünket, András Imrét.
Székely, jezsuita, szociológus – ezzel a három szóval jellemezte András Imrét Jakubinyi György gyulafehérvári érsek abban a rövid Előszóban, amelyet Imre 70. születésnapjára, 1998-ban Szegeden kiadott tisztelgő kötet, a Studia Religiosa elé írt.
András Imre 1928. október 30-án született Csíktapolcán; 1947. szeptember 8-án, Budapesten lépett a jezsuita rendbe. Rendi tanulmányait Magyarországon a szétszóratásban kezdte, majd 1957-1960 között az Innsbrucki Egyetemen fejezte be. 1959. július 26-án szentelték pappá Innsbruckban. 1961-1974 között még filozófiai tanulmányokat folytatott a bécsi Tudományegyetemen, és szociológiából doktorált. Szociológus rendtársával, Morel Gyulával létrehozták Bécsben az Egyházszociológiai Intézetet (Ungarisches Kirchensoziologisches Instititut=UKI), amelynek 1962 óta haláláig vezetője volt.tovább...
Urunk megkeresztelkedése
2012.01.02.

Vasárnap 2012. január 8-án magyar szentmise 11.00 órakor. Közreműködik: Schola Gregoriana Diosdiensis és Dr. Sirák Péter orgonaművész, egyházzenész Magyarországról
Szentmise végén szenteltvizet (hozzunk magunkkal kis üveget), házszentelési matricát, katolikus falinaptárat vihetünk magunkkal, hogy otthonainkat megszenteljük. További info itt….
Urunk megjelenése (január 6.)
2012.01.02.

Szentmise 11.00 órakor




